Sümeg a Balatontól mindössze 20km-re, a Bakony hegység délnyugati sarkában helyezkedik el.
Sümegre a Lesence-völgyön keresztül két út is vezet a Balaton felől. Tapolca irányából a Nyirádi-völgyön át Keszthely felől pedig a Rezi és Tátika várromjai alatt közelíthetjük meg. A gyönyörű táj és a vadregényes romok látványa igazi időutazással ér fel. Sümeg a kalandos múlt után újra eleven és vonzó település, amely fölé méltóságteljesen magasodik az évről évre szépülő vár.

A város utcái a várhegy meredek oldalait fogják körül. Sümeg és környéke korai időktől fogva lakott terület volt. Bronzkori sírok, kőbalták és egyéb eszközök, temetkezési urnák, valamint egy késő bronzkori település nyomai tanúskodnak mindenről. A rómaiak is jól érezhették magukat a Sümeg környéki tájon.

A 19. század végén egy katonai táborhelyet (castrumot), római lakóházakat és egy háromhajós templom maradványait tárták fel Sümegen. A tatárjárás szörnyű pusztításait követően, a 13. század derekán, az ország területén erődítmények építéséhez kezdtek. Valószínű, hogy a sümegi várat is ekkor kezdték el építeni. 1342-ben a vár és a hozzá tartozó területek a veszprémi püspökség tulajdonába jutottak. Ettől kezdve a bevételek Veszprém püspökét illették. Az erődítmény lábánál elhelyezkedő Sümeg városát a 15. században már mezővárosként említik.

A mai plébánia-templom helyén ekkor a Szent Katalin templom állt. Veszprém törökök által történt meghódítását követően, 1553-tól Sümeg a püspökség egyetlen biztos székhelye maradt. Városi kiváltságokat 1643-ban kapott. Ezek az előjogok élénk gazdasági tevékenységet váltottak ki a városban. Városfalat emeltek, kézművesek és nemesek költöztek Sümegre. A ferencesek részére kolostort, majd templomot építettek. Sümeg életét jólét és élénk szellemi tevékenység töltötte ki.

1700-ban egy pusztító erejű tűzvész szinte az egész Sümeget megsemmisítette. Korabeli iratok igazolják, hogy a tűzvész csak a Ferencesek kolostorát és négy, téglából és kőből épült házat kímélt meg. Ezért a városfalakon belül az újjáépítés során csak kőházak építését engedélyezték, megelőzve azt, hogy hasonló katasztrófák ismét előforduljanak. A vár a Rákóczi féle szabadságharcban játszott utoljára hadászati szerepet. Elfoglalását követően a várat az osztrákok 1713-ban felgyújtották. Ezután Dunántúl legnagyobb vára évszázadokra magára maradt, az enyészet martaléka lett.

A 18. században Sümeg a fejlődés útjára lépett. Padányi-Bíró Márton (1696-1762) Sümeget püspöki székhelynek választotta. Impozáns templomot építtetett, melynek ma is látható freskóit korának híres művésze, Franz-Anton Maulbertsch készített. Ugyancsak ő emeltette Sümeg két legszebb barokk épületét, a püspöki palotát, illetve annak gazdasági épületét (ma lóistálló).
Az akkori fejlődés emlékei a belváros barokk polgárházai, amelyek főként a korábbi városfal mentén sorakoznak. Sümegen született és itt is halt meg a 19. századi magyar irodalom jeles költője, Kisfaludy Sándor (1772-1844).
Híres sümegi polgár volt Ramassetter Vince (1806-1878), kékfestő mester és borkereskedő, aki iskolát, kórházat és óvodát alapított a városban. Darnay Kálmán (1864-1945) Sümegen múzeumot hozott létre és évtizedeken át vezette a város szellemi életét.

Tekintse meg sümegi képgalériánkat!